A jó alvás titka


Ez nagyon fontos, hiszen rendszeres, kellően hosszú kikapcsolódás nélkül a legtöbb ember közérzete és teljesítőképessége romlik – gondoljuk csak meg, milyen jó már csak gondolni is arra, hogy hétvégén nem csörög a vekker.

Azoknak például, akik szeretnek esténként az ágyban ülve olvasni, magasított fejtámlás franciaágy vagy heverő javasolt, így a támlának dőlve minél kényelmesebb testhelyzetben tudnak olvasni.

Az idősebb korosztály körében kedvelt a megemelt ágy, mert erről fájós derékkal is sokkal könnyebb felkelni. A hálószobában egyre többen szeretik szabadidejüket heverészéssel, tévézéssel tölteni, esetleg ott eszegetnek, tanulnak, dolgoznak. Akik nappalinak, dolgozószobának és hálónak is használják ugyanazt a helyiséget, azoknak jól átgondoltan és praktikusan kell megtervezniük a berendezést, ügyelve arra, hogy partnerük és saját életritmusuk ne keresztezze egymást. Bármilyen hálószobánk legyen is, ne feledjük: a legfontosabb az ágy, hiszen abban töltjük életünk majdnem egyharmadát.



Természetesen nem mindegy a bútor anyaga, mérete, formája és összeállítása sem, a választásnál mégis a megfelelő matrac legyen az elsődleges szempont. Biztosan mindenki ismer jó néhány praktikát a pihentető alvásra a bárányok számlálásától kezdve, a megfelelő hőmérsékleten át a vacsora összetételéig, mindez azonban mit sem ér, ha ágyunk alvófelülete, vagy a matracunk nem megfelelő.
A legolcsóbb és persze a legkevésbé jó megoldás egy szivacsmatrac a földön, amely főleg fiataloknak nyújt átmeneti megoldást. Egyébként egy jó matrac legfőbb ismérve, hogy megfelelően követi, alátámasztja a testünket, így izmaink, csontjaink alvás közben nem feszülnek, hanem pihennek. Az utóbbi években igencsak megnőtt a fekhelyek kínálata: az egyszerű heverőtől az ágyneműtartós franciaágyakon át, a különböző szögben dönthető ágyráccsal és különleges biobetéttel ellátott típusokig sok minden kapható.

Vásárlás előtt érdemes többet kipróbálni, szakemberekkel konzultálni, hiszen mindenkinek más és más az igénye, egyet azonban ne feledjünk: a jó matrac se túl puha, se túl kemény nem lehet. A pihentető alváshoz nagymértékben hozzájárul a szellőztetett szoba friss illata, a minket körülvevő nyugodt, csendes környezet és a tiszta ágynemű simogató érzése.

Magyarországon az emberek hatvan százaléka gerincbántalmakkal küzd, vagyis az emberek több mint felének különösen oda kellene figyelnie, milyen körülmények között alszik. A megfelelő ergonómiai-fiziológiai háttér, vagyis a kényelmes matrac kiválasztására érdemes időt és pénzt áldozni – mi a fontosabb: a divatos kiegészítők, a legdrágább csempe a fürdőbe, vagy a nyugodt pihenést biztosító matrac. A pihenés elsősorban azt jelenti, hogy tehermentesítjük a gerincet, a csigolyák ízületeit és a porckorongokat. A porckorongok terhelése éjszaka lényegesen kisebb, mint napközben, folyadékot szívnak magukba és megnő a térfogatuk. A porckorongnak ez a növekedése magyarázza, hogy reggel az ember néhány milliméterrel magasabb, mint este. A kérdés tehát, hogy milyen felépítésű legyen egy ágy ahhoz, hogy egészséges és jó fekvést biztosítson? Egy fekhely sem lehet mindenki számára egyformán kényelmes, éppen ezért fontos, hogy még a vásárlás előtt próbáljuk ki az ágy rugózását, keménységét.
Ágyak, kanapék, ágybetétek, matracok nagy számban, széles választékban, formában és méretben az RS Bútoráruházban megtalálhatóak.
www.rs.hu