Nem mellékes helyiségek!


Rendszerint elfelejtkezünk a háttérben szerényen meghúzódó, de legalább ennyire fontos funkciókat ellátó mellékhelyiségeiről. Pedig ezek éppen olyan lényeges elemei a jól működő lakásnak, akar a gombok a télikabáton, vagy a biztonsági zárak a bejárati ajtón.

A „beolvasztás”

Az elmúlt évtized komoly változásokat eredményezett az életmódunkban. Ennek következtében a hagyományos alaprajzú lakások némelyikében jelentős átalakulások figyelhetőek meg. A legtöbb ember előbb vagy utóbb úgy véli, kinőtte lakását, lényegesen több helyre lenne szüksége, mint amennyivel rendelkezik. A megváltozott körülmények, a mozgalmas életmód, a rendszertelen munkabeosztás és a bizonytalan időpontban sorra kerülő étkezések mind-mind arra ösztökélnek, hogy lakásunkat a korábbitól eltérő módon használjuk.

Jó példa erre az egyre gyakrabban alkalmazott „amerikai konyha”, amikor egy nagyvonalú tér létrejötte érdekében a konyhát és a nappalit összevonják, de az ilyen átalakításoknak nem egyszer még az előszoba és/vagy a kamra is áldozatul esik. Ha efféle „tértágító” ambícióink vannak, nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy az ennek következtében megszűnő funkciókat valamilyen más módon (beépített kamraszekrénnyel, fogasokkal) pótolnunk kell. Az újonnan létrejövő térben a bútorozás során egyértelműen jelöljük ki a legracionálisabbnak tartott közlekedő-útvonalat.

Gondoljunk arra is, ha nincs önálló előszobánk, amely mintegy „bevezető” lenne a lakás belsejéhez, az átmenetet valamilyen módon biztosítanunk kell a külvilág és a lakásbelső között. Ez történhet térbe állított fogassal, egy markáns képpel, szoborral, növénnyel, vagy tükörrel, de akár a mennyezetről aláomló textíliával is.

Önálló előszoba

Egy hagyományos értelemben vett előszoba rengeteg pozitív tulajdonsággal rendelkezik. A lakásba lépve mintegy közvetít a többi helyiség felé. Zsilip, ahol kénytelenek vagyunk egy percre megállni, ráhangolódni arra az új világra, ami a lakásban fogad. Bár valójában ez a helyiség csak az átjáró, mégis azok a pozitív, vagy negatív élmények, amelyekkel itt szembesülünk, meghatározzák viszonyunkat a lakás egészéhez, mint ahogy utolsó képként is majd ez rögzül bennünk, amikor elmegyünk.