Rattan, vagyis a természet ereje



A rattan mellett számtalan nád- és fűféléből, bambuszból is készülnek hasonló stílusú, többnyire keleti hangulatú bútorok, amelyek valóban szemet gyönyörködtetőek. A bőséges választék miatt azonban egyáltalán nem könnyű a választás, és a külső mellett persze nem árt figyelembe venni néhány más tényezőt is.

 A rattan tulajdonképpen több pálmafajta összefoglaló neve, amelyek Ázsia és Afrika trópusi területein nőnek. Rendkívül változatosak, vastagságuk például néhány millimétertől néhány centiméterig terjed. A legtöbb rattanféle más növényekbe kapaszkodva él, némelyik akár több száz méter hosszúra is megnő. A megtisztított, kifőzött indák forró gőz vagy láng fölött kitűnően formálhatók. Szivacsos szerkezetének köszönhetően rendkívül hajlékony. A törzsek alkotják a bútor teherviselő szerkezetét. A szemcsés külső réteg, a vessző, a hajlékony belső szál, valamint a vékony törzsek bútorfonatok, szőnyegek és kosarak készítéséhez használhatók. Felhasználásuk tehát rendkívül széleskörű. Közös tulajdonságuk, hogy megfelelő feldolgozás után a fához hasonlóan használhatók fel bútorok, lakberendezési tárgyak, kosarak készítésére – a lista végtelen, tulajdonképpen csak a mesterek fantáziája szab határt.


A rattanbútorokat talán azért is kedveljük annyira, mert a mi kultúránkban is léteznek vesszőből, gyékényből készült tárgyak. Napjainkban ismét egyre többen fordulnak a természetes, a kézzel egyedileg készített dolgok felé, így nem meglepő, hogy a rattanból és hasonló alapanyagokból készült tárgyak reneszánszukat élik. Különösen, hogy számtalan előnyük ismeretes. Például könnyűek, így akár a szobák átrendezésekor, akár takarításkor könnyedén áthelyezhetők, mozdíthatók. Rugalmasak, és bár nem látszanak stabilnak, rendkívül strapabírók. Az sem utolsó szempont, hogy ma már fémmel, üveggel kombinálva is készülnek rattan tárgyak. Jól variálhatók másféle bútorokkal, például a tömör fenyőből készültekkel. És persze ne felejtsük el, hogy szinte bármilyen bútort kaphatunk ebben a stílusban: az ágytól a szekrényen, a kis komódokon, a dohányzóasztalon át az ülőgarnitúrákig, előszobafalakig mindent. És akkor még nem beszéltünk a kiegészítőkről, mint a csillárok, lámpaernyők, kosarak, fiókok. Nem kell persze az egész lakást ebben a stílusban berendezni, elég egy-egy jól megválasztott darab, amely a berendezés hangsúlyos része lehet.
 Néhány dologra azért nem árt odafigyelni. A rattanból és más anyagokból készült fonott bútorok nem szeretik a nedvességet. Léteznek persze olyan változatok is, amelyeket erős lakkokkal kezeltek, így akár fürdőszobában is használhatók. De azt nem árt tudni, hogy ebben az esetben nem lesznek annyira hosszú életűek, mintha mondjuk a nappaliban álltak volna. Tisztításuk nem olyan bonyolult, elég, ha rendszeresen portalanítjuk őket (akár erős porszívóval, akár puha kefével). Ha egyik-másik nagyon elkoszolódott, nedves ruhával, szintetikus tisztítószert mellőzve távolíthatjuk el a szennyeződést.

www.rs.hu