Hogyan rendezzem be az irodámat?

Az irodák berendezése bizony nem is olyan egyszerű.
Legelőször is pontosan tisztázni kell, hogy milyen elvárások vannak a kialakítással, berendezéssel szemben. Ehhez figyelembe kell venni, hogy az irodán belül ki, milyen jellegű munkát végez, ezután azt, hogy a cégnél egyéni, vagy inkább csapatmunka folyik-e. Ha ez utóbbi, akkor célszerű az egyre terjedő, nagy légterű irodát választani, ahol a kommunikáció lényegesen egyszerűbb lehet.


Az irodahelyiség kialakításánál, a bútor megválasztásánál lényeges szempont az is, hogy ott fogadnak-e külső vendégeket. 
A vendégek méltó fogadásához ugyanis helyre, az esetleges tárgyalások lebonyolításához pedig diszkrét környezetre van szükség.
A legtöbb, komoly ügyfélforgalmat bonyolító vállalatnál, közintézménynél legtöbbször recepció is működik. A recepciónak önmagában is ki kell fejeznie a vállalat vagy intézmény filozófiáját, arculatát, hiszen az üzleti partnerek, ügyfelek azzal találkoznak legelőször.

Tippjeink:

A bejárat akkor jó, ha nem akadályozza semmi a ki- és bejárást. Nem célszerű, ha lépcsők és liftek a bejárat közvetlen közelében vannak. Az ajtó jól záródjon, ne nyikorogjon, a zár ne akadjon, az ajtó teljesen kitárható legyen.

Belső tér kialakítás szempontjából jó egy iroda, ha jól átlátható, világos és lehetőleg csendes. Nincsenek kiálló gerendák, szögletes oszlopok, felesleges válaszfalak, sötét zugok, átjárók. A felesleges falak, paravánok gátolják a jó kommunikációt és a gondolatok szabad áramlását.


Szellőztessünk rendszeresen! Hiába van légkondi a helyiségben, ha elfogy a friss levegő, az gondokhoz, bajokhoz, fáradtsághoz, kedvetlenséghez vezet!


Az egyszínű fehér falakat díszítsük nagy tereket ábrázoló fotókkal, poszterekkel, de legyünk nagyon óvatosak a kiválasztásban. Kerüljük például a nagy, meredek, kopár hegyeket (megmászhatatlan, áthidalhatatlan problémák), hatalmas tüzeket (mindent feléget) és az óriás vízeséseket (mindent elvisz a víz) ábrázoló képeket.