Párkapcsolat feng shui módra


A feng shui számos területen tud segíteni mint például egészség, gazdagság, karrier. Nem meglepő, hogy arra is van megoldása, ötlete, hogy kapcsolatainkat és a szerelmi életünket miként tudjuk harmonikusabbá varázsolni a térrendezés segítségével.

Néhány tippünk az átrendezéshez:

Az ideális hálószoba helye
A feng shui irányelvei szerint a tökéletes hálószoba helye az otthonunk bejáratától nézve a jobboldali, legtávolabbi sarok, bágua-térképpel mérve pedig a lakásunk délnyugati területe. Természetesen ezeket az irányelveket nem tudjuk mindig figyelembe venni és nem is nagyon van rá lehetőség költözködéskor, vagy építkezéskor, de a bútorok elhelyezésével és apróbb praktikákkal, dekorálással orvosolható a dolog. A szerelem sarka a föld eleméhez tartozik, így a földszínek, a sárga és a barna árnyalatai, amik a leginkább passzolnak hozzá. Berendezkedésnél ezt mindenképpen érdemes figyelembe vennünk.





Tisztítsd meg a szerelemsarkot

Fontos, hogy amikor már kijelöltük és megvan új szerelmi fészkünk pontos helye, akkor azon a területen ne legyen rendetlenség, mert ez a fajta káosz kártékonyan hathat kapcsolatunkra és a pozitív dolgok áramlását megakadályozhatja. Nem ritkán nyugtalanságot okoz, esetenként még vitákat is gerjeszt, így érdemes ügyelni itt a rendezettségre.



Fontos, hogy a hegyes, szögletes, éles sarkú bútorok ne ebben a zónában legyenek elhelyezve, illetve érdemes ügyelni arra, hogy a törött és működésképtelen műszaki tárgyak se itt legyenek elhelyezve. Például ne legyen itt óra, ami nem jár, sem törött üveg vagy porcelán. A legideálisabb az, ha nincsen semmilyen elektromos berendezés sem.


Számos helyen olvashatjuk, hogy a feng shui „kedveli” a növényeket, de arra ügyeljünk, hogy sem mű, sem vágott, sem száraz virág nem való erre a területre. Növényből sem mindegy azonban, hogy milyen fajtát választunk, mert a tüskés, hegyes levelű növények a kaktuszok nem ide valóak, mert károsan befolyásolhatják kapcsolatainkat.


Párosan szép az élet

A szerelem területén nem szabad olyan eszközöket, tárgyakat tartani, melyekből csak egy darab van. Az ágyra se rakjunk páratlan számú párnát dekorációként.



Mindenből érdemes párosat venni. A magányos nőt vagy férfit ábrázoló portré szintén rossz energiát kelthet a szerelmi területen.
Amikor párkapcsolatban vagyunk, érdemes innen minden olyan emléket, tárgyat elpakolni ami volt szerelmeinktől való. Természetesen nem kell kidobni ezeket, csak erről a területről pakoljuk el, a legjobb, ha egy dobozba tesszük és elrejtjük a pincében, vagy a padláson.



Anyagok, fények, színek



Érdemes ügyelni arra, hogy ezen a területen nappal világos, éjjel pedig sötét legyen és az erős neonfényeket is jobb elkerülni. Ezek helyett inkább a hangulatvilágítást és a gyertyafényt helyezzük előtérbe.
A kapcsolat sarokban puha, barátságos, melegséget sugárzó lakástextileket, szöveteket használjunk, a drapériák anyaga legyen meleg árnyalatú, egyszínű vagy kellemes, megnyugtató mintájú. A bútorok széle lehetőség szerint legyen lekerekített, és inkább alacsonyabb darabokat válasszunk.



Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a hálószoba a szerelem területén lehet, akkor a hitvesi ágynak is fontos kritériumoknak kell megfelelnie. Az ágynak legyen fejtámlája, amit szorosan a falhoz tolunk, ezen kívül az a legideálisabb, ha körül is járható. Érdemes úgy elhelyezni az ágyat, hogy a fejünk ne legyen az ablak alatt, a lábunk pedig ne nézzen az ajtó felé.

Dekorációs tippjeink:
A delfinpár megacélozza a szerelmet.
A galambok és a mandarinrécék a hűséget erősítik.
A pillangópár pedig a házasság szentségét őrzi meg.