Az RS Bútor új Konyhastúdióval ünnepli közös születésnapját a Media Markttal a Pólus Centerben

 A Media Markt Budapesten 24 évvel ezelőtt nyitotta meg első áruházát, melyet azóta több üzlet nyitása is követett hazánkban, Magyarországon napjainkban 32 üzlettel van jelen. 
Sajtótájékoztatójukon rendszeresen elhangzik, a cég üzletpolitikája: az "emberközpontú megközelítés”, mellyel az elektronikai termékeiket kínálják és ahol a vevőik személyesen is kipróbálhatják a legszélesebb spektrumú műszaki cikkeket, a hifi berendezésektől, a szórakoztató elektronikai termékeken át a konyhai gépekig.

Ehhez az emberközpontú szemlélethez kapcsolódtunk, és így ünnepeljük a 29. születésnapunkat, -mert a piacon való megjelenés alapja az állandó megújulás, az új elvárásoknak és kihívásoknak való megfelelés. Ezzel a közös születésnappal indítjuk tehát útjára közös együttműködésünket.

RS Bútor új Konyhastúdió a Media Markt áruházában

Az „összeolvadásnak” vásárlói szempontból az lesz az óriási jelentősége, hogy az továbbra is az emberközpontú személetet követi, vagyis mostantól impozáns helyszínen, a Media Markt területén úgy mutatjuk be a csúcskategóriás, beépíthető konyhai gépeket, hogy azok, az általunk forgalmazott legújabb trend szerint tervezett konyhákban kaptak helyet.

Ezt az első egységet úgynevezett „shop in shop”, azaz bolt a boltban konstrukció alapján működtetjük majd, így közös együttműködésben rendeztünk be több mint, száz négyzetméteren különböző stílusú konyhabútorokat.

Modern konyhabútorok, praktikus megoldások

Az új Konyhastúdiót te is megtalálod Budapesten, a Pólus Center Üzletközpontban, így te is igazán testközelből próbálhatod ki a legújabb kis-, és nagy konyhai gépeket, berendezéseket és a konyhabútorokat.

A bemutatóüzletben mind a Media Markt, mind pedig a mi részünkről szakmailag felkészített értékesítők segítségével ismerheted meg az egyes eszközök, bútorok funkcióit.

A megrendelés menete többlépcsős, a helyszínen először egy alapterv készül, amit egy munkanapon belül e-mailben küldenek ki neked, amely tartalmazza az árajánlatot is.

Továbbá szakemberek segítenek neked a 3D konyha látványtervek elkészítésében, mellyel segítik az álomkonyhádat megtervezni, az egyszerűbbtől a luxus kivitelig.

A Konyhastúdióban kihelyezett színminta-állványokon, elemjegyzékeken és a honlapunkon tájékozódhatsz a modern, a klasszikus, valamint a készletről rendelhető konyhavariációkról és a rendkívül változatos étkezőgarnitúrákról, konyhai kiegészítőkről is.

Konyhabútorok modern és klasszikus stílusban

Az egyedi konyhákat a tervezéstől a szerelésig, a helyszínen koordinálják az értékesítők, a konyhákba tervezett konyhai kiegészítők, gépek pedig rendkívül széles választékban rendelkezésre állnak majd a Media Markt jóvoltából.

A helyszínen felsorakoztatott konyhabútorokon, étkezőgarnitúrákon túl a áruházaink teljes kínálata továbbra is megtekinthető és megvásárolható online felületeken.

Immáron a Media Markt területén is gyönyörködhetsz konyháikban, óriási nyitási akciókkal és folyamatos kedvezményekkel várunk téged és családodat is.

Modern konyhabútorok

Praktikus megoldások konyhába

Egyedi, elemes konyhabútor